Következő események
Galéria - 2021.06.03 MDL XXXVIII. forduló
<< Vissza a kategóriákhoz - 2021.06.03 MDL XXXVIII. forduló
Az idei első MDL fordulót 14 induló részvételével tudtuk megrendezni. Igaz az előregisztráló jóval többet ígért…a pandémia sem hátráltatja a Darts népszerűségét mivel 8 fő „ első bálos ” tehát újonc is megmérette magát. 6 db telitalálat vagyis 180-as dobás volt ebből 3-at Kotlár Botond, Szolnoki Baglyok üdvöskéje hozott össze. A nap kiszállója – 151 - Abonyi Mihály, TDSE versenyzője követte el. A két elődöntő úgymond sima volt de a döntő már azért említésre méltó. Bár nem hozott csúcs átlagokat a küzdőszellem megvolt. Pláne Katona Bence, Sport DC részéről. Ha az eredményeit nézzük kiegyensúlyozott, folyamatos győzelmi szériában volt. Minden játszmáját megnyerte. De a döntő Botonddal úgy nézett ki elúszik mivel már 1:3-as hátrányban volt, ráadásul Botond a 4. legben úgy nézett ki, hogy állva hagyja, egy szép 12 nyilas játékkal. De Bence összeszedte magát, miután Botond felpiszkálta és 4:3-ra fordított így megnyerte az MDL-t.