Következő események
Galéria - 2017.06.17 Nyílt Open.
<< Vissza a kategóriákhoz - 2017.06.17 Nyílt Open.
II. TDSE nyílt Open. 2017. 06.17.-én lezajlott az II. TDSE nyílt Open. A második torna kissé családiasra sikeredett ami egybevágott az országos ballagással és így a legnagyobb sajnálatomra sajnos csak 13 fő nevezett, de szerencsére elmondhatjuk, hogy igen erős mezőny jött össze. Az első Openhez hasonlóan megint megizzasztottunk mindenkit mert a leg-számok nem csak emeltek voltak a megszokotthoz képest még tettünk is rá egy lapáttal. Már a csoport kör is 4 nyert legről indult amit nevezhetünk helyosztónak is mivel a 16-os főtáblára kijuttattunk mindenkit. A főágon 5, az elődöntőben már 8 később a döntőben 10 nyert leg kellett a győzelemhez. A döntőt Tóth Zsolt Nagykőrösről mind állandó résztvevő és a régi újonc Nagy Attila Szolnokról vívta meg. Zsolt az első Openen is döntőig jutott. A végletekig kijátszva Nagy Attila 10 – 9 - re nyert egy fordulatos, fergeteges és jó hosszú izzasztó játszma után. Fontos meg említeni, hogy Abonyi Ádám Tápiószelei és Katona Bence szintén Tápiószelei játékosok lettek a két elődöntő sajnálatos vesztesei de fontos kihangsúlyozni, hogy nagyon szép játékkal érték el ezt a szép eredményt. Bence ismételni tudott mivel az első Openen is ezt a remek eredményt érte el. Bízunk benne, hogy a következő rendezvényen javítani fognak... nem mellesleg a rendező klubunk ( TDSE ) játékosai. Ezúton szeretnék ismételten Gratulálni a Csapatunk nevében Nagy Attilának akinek ezen a napon volt a 40. születésnapja és még így is tiszteletét tette nálunk és persze mint már említettem fel is tett azt a bizonyos koronát a napjára mivel nyert is… Köszönjük szépen Abonyiné Katinak, Abonyi Andinak és Prepuk Gábornak a büfé vezetésében és a rendezkedésben való hathatós tevékenységüket. Szép volt srácok. Találkozunk a következő III. nyílt Openen.